8.Találkozás és búcsú

Nagyot sóhajtottam, és megálltam szemben velük. Próbáltam felmérni, milyen hangulatban lehetnek. Jó volt látni Alecet, ő volt az egyetlen, aki hiányzott nekem a régi életemből. Eszembe jutott, hogy megpróbálhatnám magammal csábítani, de sejtettem, hogy nem elég bátor, hogy szembe szálljon a Volturival. Nem mintha gyávának hittem volna, csak tudtam, hogy ő nagyon is jól érzi magát Olaszországban és esze ágában sincs változtatni a kényelmes életén. Demetrit pedig utáltam, mióta ismertem. Mindig fitogtatta az erejét és a képességét, ami a legtöbb lányt lenyűgözte, de engem nem tudott meghatni. Talán ez bosszanthatta őt, és emiatt nem szimpatizált velem. Őt nem bántam, ha Emmették elpusztítják, csak Alecnek ne essen baja. Nem tudtam, mennyire lesz ez elkerülhető.

- Szervusztok – köszöntöttem őket. – Mi járatban erre? Engem kerestek?
- Szia, Jane! – ölelt meg Alec és két puszit adtunk egymás arcára – Hiányoztál. Azt hittük, eltűntél, Aro küldött minket. Hogy kerülsz ide egyáltalán?
- Utazgattam eddig, és megtaláltam ezt a helyet, és gondoltam, úgysem lakja senki, így itt maradtam egy kicsit.
- Én azt hittem, előlem próbálsz elbújni – mondta gyanakvóan Demetri.
- Nem vagyok olyan hülye, hogy ne tudjam, hogy felesleges.
- Tehát? – nézett rám Alec -, hazatérsz velünk Volterrába? Aro már nagyon vár.
- Mondjátok meg Aroéknak, hogy hamarosan találkozunk.
- Azt hiszem, ez nem így működik – szólt közbe Demetri. – Most kell jönnöd!
- Nem hiszem, Demetri, hogy neked ebbe sok beleszólásod lehetne – vágtam neki vissza. – Mint mondtam, rövid időn belül visszatérek.
- Aro azt parancsolta, minden áron vigyünk magunkkal. Ugye nem akarsz ellenszegülni a Volturinak?
- Nem, csak még időt kérek.
- A nyaralásodnak vége – jelentette ki Demetri.
- Van itt valaki még rajtunk kívül? – nézett hirtelen körbe Alec.
Én is szétnéztem, de nem láttam Edwardékat a vízben, csak az illatukat lehetett érezni egy kicsit a tenger felől.
- Nem tudom, mire gondolsz – feleltem ártatlanul.
- Én is érzek valamit – szimatolt Demetri. – Vannak társaid?
- Nincsenek. Térjünk a tárgyra! Mondjátok meg legyetek szívesek Aronak, hogy nem kell idegeskednie, nemsokára hazatérek!

Ekkor morgás tört elő Demetri mellkasából, és támadóállást vett fel. Tudtam, hogy gyorsan kell cselekednem, egy erős fájdalom hullámot engedtem először Alecra, majd Demetrire is. Alec nem tudhatta meg, kik a társaim, nehogy elmondhassa Aroéknak.
Demetri a földön fetrengett, mikor Emmett felkapta és karjával átkarolta a nyakát, olyan erősen, hogy meg se bírjon mozdulni. Közben Edward is megjelent a ház felől, és odaszaladt Emmetthez. Demetri megpróbált szabadulni a szorításból, de nem tudott.
Nagyon sajnáltam Alecet, aki szinte visított kínjában, de nem tehettem mást, Demetrinek meg kellett halnia, különben elmenekül és elárul Aroéknak. Az pedig a végemet jelentette volna.

Emmett továbbra is lefogta Demetrit, Edward pedig erősen tekerni kezdte a fejét, miközben ő hangosan hörgött,de végül reccsent egy nagyot a nyaka, és a teste elvált a fejétől, és már egy hangot sem adott ki. Elég rémisztő volt nézni. Ezután darabokra szaggatták őt, és míg Edward tüzet gyújtott, Emmett összeszedte a testrészeket, majd a tűzbe dobálták és elégették azokat. Édeskés illat terjengett a levegőben, ami egyáltalán nem volt kellemes. A halál szaga. Alec eközben tovább kínlódott a homokban, már szinte hang nélkül, inkább csak nyöszörgött. Abbahagytam a kínzását, és felsegítettem a földről. Edward és Emmett újra eltűntek az óceában.
- Annyira sajnálom, de meg kellett tennünk – magyarázkodtam.
- Elárultad a családodat, Jane! – kiabált Alec – Tudod, hogy Aroék ezt meg fogják bosszulni, ugye? Senki sem szegülhet ellen nekik. Kik a társaid?
- A Volturi nekem nem a családom. Éppen ezért jöttem el Olaszországból.
- Ugye nem is akartál visszatérni?
- Nem. Elegem van abból az életből! – most már én is majdnem ordítottam – Az nem is élet, rosszabb a halálnál is. Semmit nem csinálnak, csak ülnek a képzeletbeli trónjukon, és azt lesik, ki mikor hibázik, és akkor ők kegyetlenül közbelépnek. Persze úgy, hogy nekik moccanniuk sem kell, mert mi majd elvégezzük a piszkos munkát. És azzal nyugtatják magukat, hogy minden a titkunk megőrzése érdekében történik, holott mindenki tudja, hogy csak az erőfölényüket fitogtatják. Hol itt az élet? Az utóbbi egy hónapban olyan boldogságot éreztem, és annyi szeretetet kaptam, amit az ötszáz évem alatt soha.
- És mégis kitől, Jane?
- Azt nem árulom el – sütöttem le a szemem.
- Nézz rám, és mondd azt, hogy nem éreztük jól magunkat Volterrában. Gyere haza velem, és jó lesz minden!
Ráemeltem a tekintetemet, és mélyen a szemébe néztem. Ő közelebb hajolt, és én majdnem elgyengültem. Úristen, most meg akar csókolni? Hát mégis őt szánta nekem a sors? De aztán megállt félúton, és összevont szemöldökkel fürkészte az arcomat, főleg a szemeimet. És akkor rájöttem, mit nézhet annyira.
- Jane, mi lett a szemeiddel? – szegezte nekem a kérdést. Én hülye, most már biztos, hogy nem engedhetem el, hiszen akkor lebuktatná a Culleneket – Csak nem sárgul?
- Bocsáss meg nekem, barátom! – ezek voltak az utolsó szavaim hozzá, mielőtt ráirányítottam még egy löket fájdalmat, amitől nem bírt megmozdulni, csak összegörnyedve remegett a homokban. Emmették villámgyorsan előjöttek a vízből, és elkapták. Én nem akartam végignézni a halálát, és besiettem a házba, bár így is tisztán hallottam mindent, aztán már csak a szagot éreztem, ahogy elégetik a maradványokat.

Nem sokkal később Edward lépett be az ajtón, és odajött hozzám, majd vigasztalóan a vállamra tette a kezét.
- Sajnálom, Jane, muszáj volt megtennünk.
- Tudom, csak most már tényleg áruló lettem. Saját magamat árultam el - mondtam, és elhúzódtam tőle.
- Ha nem tesszük, ő mond el mindent a Volturinak, és az a családunk végét jelentette volna.
- Ezeket mind tudom, Edward. Kérlek, hagyj most magamra!
- Rendben, de még annyit mondanék, hogy csak el akart csábítani, hogy hazatérj vele. Nem szeretett téged úgy, mint ahogy azt el akarta veled hitetni. Képes lett volna megölni téged.
- Naiv voltam, majdnem bedőltem neki. Ezért csak magamra haragudhatok. Emmett?
- Táncot jár a tűz körül. Rég érezte ilyen jól magát.
- Hmm, legalább ő boldog.
- Te is az leszel, csak várj türelemmel.

Ezután eltűnt a szobájában, és hallottam, amint felhívja az otthoniakat, és elmesél nekik mindent. Biztos rólam is kérdezhettek, mert elhalkult a hangja, és már alig értettem valamit, de nem is érdekelt. Inkább kimentem a partra, igyekeztem elkerülni Emmettet, aki mint valami kisgyerek ugrált és ujjongott, miközben a parazsakat rugdosta, amiben épp a legjobbnak hitt barátom teteme vált hamuvá.
Kiabált nekem valamit, de direkt nem figyeltem rá, inkább beszaladtam a vízbe, és lemerültem olyan mélyre, amennyire tudtam. Ha lehetséges lenne, a víz alatt biztos elsírtam volna magamat. Megviselt Alec halála, még ha szükséges volt is. Azzal is tisztában voltam, hogy a Volturi hamarosan újra küld valakit utánam.