7. Várakozás

Egész éjjel az óceánt bámultam, és gondolkodtam. Emmett nagyjából óránként beszélt telefonon Rosalie-val, és szinte egyfolytában vitatkoztak. Rose nem örült, hogy velem vannak, Emmett pedig bizonygatta neki, hogy nem lesz semmi baj. Edward sem szállt le a telefonról. Lefekvési időben énekelt Renesmeenek egy altatót, aztán Bellával beszélgettek reggelig, és felidézték az itt töltött heteket. Én persze nem hallgatóztam, de attól sok mindent meghallottam, még ha suttogott is. Kicsit távolabb mentem, amikor a nászéjszakáik kezdtek szóba kerülni, nem akartam tapintatlan lenni. Hajnalban bementem a vízbe úszni egyet, és megkíséreltem megérinteni egy delfint, de amint megérezte a közelségemet, elillant előlem. Úgyhogy maradtak a mozdulatlan víz alatti állatok és növények. Néhány óra múlva a két fiú is csatlakozott hozzánk, és nagyokat nevetve lubickoltunk, mint a halak.

A vidámkodást telefoncsörgés szakította meg, Edward gyorsan kiúszott és felvette a mobilját.
- Alice! – szólt bele a készülékbe, ekkor már mi is mellette álltunk – Van valami?
- Igen. Demetri nyomot fogott. Napnyugtakor ott lesz. Nem tudom, hogy csinálta ezt, de amikor belépett az országba, egyből rájött, merre kell keresnie Jane-t – hadarta a lány a telefonba.
- Rendben, Alice, várni fogjuk. Egyedül jön?
- Nem, útközben Alec is csatlakozott hozzá. Legyetek óvatosak!
- Persze, ne féltsetek, nem lesz semmi gond! Szia!
Ezzel kinyomta a mobilját, és ránk nézett. Én egy kicsit megijedtem. Nem féltem Demetritől. Inkább az aggasztott, hogy Alec is vele van.
- Alec a barátom, biztos azért jön vele, hogy rábeszéljen, hogy visszatérjek – mondtam idegesen. – Ne bántsátok őt!
- Ha nem próbál megtámadni, nem lesz baja – felelt Edward. – Így viszont először meg kell győznöd őket, hogy visszamész. Fogalmam sincs, hogy ússzuk ezt meg anélkül, hogy a Volturit magunkra uszítanánk.
- Én tudom – sóhajtottam. – Most menjetek el a szigetről, és bízzátok rám a dolgot! Beszélek velük, hátha kapok egy kis haladékot. Nem fog bajom esni, mivel még így is erősebb vagyok náluk a képességem révén. Menjetek!
- Biztos, hogy ezt akarod? – lépett hozzám Emmett.
- Igen.
- A szomszédos szigeten leszünk.
Megöleltem mindkettőjüket, és hagytam, hogy elmenjenek nélkülem. Néhány órám maradt csupán napnyugtáig, úgy döntöttem, lemegyek a partra, ott legalább nyugodtan tudtam gondolkodni.
Alecot semmiképpen sem akartam bántani, ő állt legközelebb hozzám az utóbbi évszázadok alatt Volterrában. Talán megkísérelhetném rávenni, hogy maradjon velem. Ezután egy darabig úgysem mehetek vissza Forksba Edwardékkal, csatlakozhatna hozzám. Bár tudtam, hogy Aroék nem egyeznének bele szívesen. Mi voltunk a legerősebb képességgel rendelkező testőreik, nehezen válnának meg tőlünk, sőt, inkább elpusztítanának minket.
Sosem gondoltam Alecra társként, furcsa lett volna, ha többek lennénk barátoknál. Ezen eltöprengtem. Lehet, hogy ő lenne az igazi számomra, csak eddig nem tudtam? Mindent egymással beszéltünk meg, ő elmesélte nekem a hódításait, ami akadt bőven, még az emberek közt is, bár közülük nem sokan élték túl. Emberi életében is nagy nőcsábász volt az ő elmondása szerint, igaz még csak tizenhat éves volt, amikor Aro megharapta. Néha zavarba is jöttem, amikor részletesen elmesélte a dolgait. Egyedül ő ismert engem, tudta, hogy nem sok tapasztalatom van a kapcsolatok terén, de soha nem is próbálkozott. Inkább testvérként tekintettünk egymásra, bár én tudtam, hogy amúgy sem voltam az esete, ő a nőiesebb lányokat részesítette előnyben, nem az olyanokat, mint én. Bennem nem sok nőiesség volt, alacsony voltam, a vonásaim túlságosan gyerekesek voltak, az alakom sem fejlődött ki, mivel az átváltozásom idején kezdtem el kamaszodni, kicsit későn érő típus voltam emberként, és Aronak hála az is maradtam. Egy örökéletű kamaszlány.
Kíváncsi voltam, mit fognak mondani. Megpróbálnak majd visszavinni Volterrába, vagy ellenőrizni akarnak, hogy meg vagyok –e még.
Vajon le tudom majd őket rázni, vagy harcolnom kell velük? És ha arra kerülne sor, meg tudnám ölni valamelyiket is? És ha csak Demetrivel végeznék, Alec elárulná a Volturinak, vagy fedezne? Az is eszembe jutott, hogy magamtól kellene hazatérnem, és nem megvárni, míg vérdíjat tűznek ki a fejemre. Nem lett volna okos dolog ujjat húzni Aroékkal, ha valaki ellenszegül nekik, nem könyörülnek meg senkin, még ha közülük való is az a valaki. Edwardék tudnak a másik szigetről figyelni, vagy egyedül kell majd szembeszállnom Demetrivel és Alec-kel?
Rengeteg kérdés eszembe jutott hirtelen, de egyikre sem tudtam a választ. Gyorsan repült az idő, egyre csak közeledett az alkonyat, már eléggé lent járt a nap az ég alján, amikor megcsörrent egy telefon a házban. Először nem tudtam, mi az és hol szól, de aztán kapcsoltam, biztos Edward hagyta nekem itt. Odaszaladtam és felvettem.
- Igen? – szóltam bele halkan.
- Hamarosan társaságot kapsz – mondta Edward -, de Alice nem látja pontosan, mit akarnak azok ketten, mert még nem döntötték el. Vagy meg akarnak győzni, hogy ideje hazatérned, vagy erőszakkal akarnak majd magukkal vinni. Vigyázz Demetrivel, mert eléggé harciasnak látszott Alice szerint. Ha baj lenne, hallani fogom a gondolataitokat, nem leszünk messze tőletek. Emmettel úszni megyünk, úgyhogy nem kell félned. Ha meg akarnak támadni, bénítsd le őket a képességeddel, hogy meg tudjuk lepni őket. Mi majd Demetrit elintézzük, te csak Alecet tedd harcképtelenné! Érted, amit mondtam?
- Igen. Köszönöm Edward.

Letettem a telefont, és átgondoltam, mit kell tennem. Edward azt mondta, úszni mennek, tehát a vízben lesznek valahol, hallótávolságon belül, vagyis elég messze, hogy Demetriék ne vegyék észre őket, de elég közel, hogy engem meghalljanak. Az össze lehetőséget számba vettem. Reméltem, Demetri nem akar majd harcolni, és ha mégis, akkor Alec nem segít neki. Ha viszont Edwardék megjelennek, egyértelmű lesz, hogy velük voltam eddig, és újabb ürügyet szolgáltatnak Aroéknak a látogatásra, ezt pedig nem akartam. Az az eshetőség is fenn állt, hogy Alec beszáll majd a harcba. Úgy gondoltam, hogy az én képességem erősebb az övénél, de gyorsan kell majd cselekednem, hogy ne legyen ideje elvenni az érzékeimet. Nem akartam, hogy erre kerüljön sor, nem akartam bántani a barátomat, de ha nem sikerül békésen elintézni ezt, nem hagyhattam azt sem, hogy Aroék tudomást szerezzenek a dologról, tehát őt sem szabad életben hagyni. Ezzel viszont elárulom a Volturit, ami egyértelműen halálbüntetéssel jár. Nagy dilemma, de hamarosan ki fog derülni mi lesz, mivel a nap gyorsan elkezdett eltűnni a horizonton. Nem volt már sok hátra, bármelyik pillanatban várható volt, hogy megérkezik a két küldött.

Még ki akartam élvezni, a hátralévő perceket a találkozás előtt, hátha ezek lesznek az utolsók. Erősen koncentráltam az óceánra, kerestem Edwardékat a tekintetemmel, de nem láttam a víz lágy hullámain kívül semmit. Úgy sejtettem, Demtriék is abból az irányból érkeznek, amerről mi jöttünk, csak valószínűleg úszva teszik meg az utat. Remélhetőleg sikerül Edwardéknak elkerülni őket.

Megint elcsodálkoztam, milyen gyönyörű az óceán, elképesztő látvány volt még mindig. De ekkor lépteket hallottam nem messze onnan, ahol ültem a homokban. Egy lágy szellő magával hozta az illatukat is, két vámpír szagát. Arra néztem, ahonnan a hangok jöttek, és akkor megpillantottam a két férfit, komótosan sétálva és engem figyelve. Úgy tettem, mint aki meglepődik, hogy látja őket. Felálltam és feléjük indultam, ugyanolyan lassú tempóban.