1. Bevezető

A nevem Jane. Volterrában éltem a családommal, már évszázadok óta. Az emberi emlékeim egészen elhalványultak már, olyan hosszú ideje vagyok vámpír. Annak idején még Aro változtatott át, erre tisztán emlékszem a fájdalom miatt. Szörnyű kínokat éltem át az alatt a három nap alatt, amire igyekszem nem sokat gondolni. Jó életem volt, ha lehet életnek nevezni az öröklétet.

A legnagyobb örömet az jelentette számomra, mikor nagyjából kéthetente Heidi portyára indult a környező nagyobb városokba, és a hiszékeny és kíváncsi turistáknak kirándulást szervezett Volterrába és ők naivan besétáltak a csapdába. Ilyenkor összegyűlt a család és nagy lakomát csaptunk. Eleinte még egy kicsit sajnáltam is őket, de a vérük iránti vágyam erősebbnek bizonyult mindenféle szánalomnál. - Végül is én vagyok a tápláléklánc csúcsa, ezek a törékeny és gyenge emberek pedig a zsákmányaim - gondoltam. Néha kicsit még kínoztam is némelyiket, így élvezetesebb volt. Úgy voltam vele, hogy nekik úgyis mindegy, mikor halnak meg, előbb-utóbb végük így vagy úgy.

Aro szokta is mondogatni, hogy én vagyok a leggonoszabb vámpír, akit valaha teremtett, ezt már akkor sejtette, hogy így lesz, mikor még emberként ismert. Sokat mesélt nekem az életükről, a vámpírok történelméről, szerettem hallgatni. Ilyenkor még felsőbb rendűnek éreztem magam, és ez megelégedéssel töltött el. Jó volt tudni, hogy nincs nálam erősebb. Egy valakit kivéve, bár nem nevezném erősebbnek fizikailag, csak ami a képességeinket illeti, ő az egyetlen aki blokkolni tudja az erőmet. Bella Cullen… a legifjabb sárga szemű, Edward Cullen szerelme, akivel akkor szerettek egymásba, mikor a lány még ember volt, és így lett ő is vámpír.

Egyszer Edward eljött, és könyörgött Aroéknak, hogy öljék meg őt, mert azt hitte Belláról, hogy halott. Aroék elutasítottál a kérését, inkább felajánlották neki, hogy csatlakozzon hozzánk, de persze ő nemet mondott, és éppen készült leleplezni a titkunkat, mikor Bella megmentette. Ekkor Dimitrij és Felix már majdnem elkapták. Lehoztuk őket és a kis Alice-t, hogy elnyerjék méltó büntetésüket, de sikerült kimagyarázni magukat. Bella egyébként már emberként is fura volt, nem volt rá hatással Edward vagy Aro gondolatolvasó képessége, se az én kínzóerőm. Aro ezért is hagyta életben, kíváncsi volt, vámpírként is így fog - e működni. Aro mindig is szeretett drámázni, ezt soha nem értettem benne, úgy csinál, mintha érdekelné őt bárki is, és nem csak a saját érdekeit nézné. Kompromisszumot ajánlott fel nekik, hogy minél előbb változtassák át Bellát, különben mi öljük meg, ami abban az időben nagyon is kedvemre való lett volna.

Aztán nagy fordulat állt be az életemben, mikor kénytelenek voltunk meglátogatni őket egy gyermek miatt, akit halhatatlannak hittünk (ami az egyik legnagyobb szentségtörés a vámpírvilágban), de mint kiderült a kislány Edward és Bella közös gyermeke, akit Bella még emberként hordott ki és szült meg. Nem számítottunk ekkora összefogásra és önfeláldozásra a Cullenek és barátaik részéről, amibe belebotlottunk. Ekkor fordult meg először a fejemben, hogy Volterrán kívül is van élet, ami ráadásul nem csak a gyilkolásról szól. Sokat gondolkodtam hazatértünk után is, és rájöttem, hogy ezért lehettem annyira elviselhetetlen, mert hiányzott az életemből az igazi család. Felszínre törtek emberi ösztöneim, amiket évszázadok óta elnyomtam, rájöttem, hogy hibát követtem el. Úgy éreztem, menten felrobbanok, ha maradnom kell, ezért egyik éjjel kilestem, mikor van egyedül Aro és odamentem hozzá.
- Aro, beszélnem kell veled valami fontos dologról - kezdtem.
- Drága kis Jane-em! Mi nyomja a lelked? Napok óta figyellek, látom , hogy gyötröd magad. Eltávolodtál tőlem - mondta, majd megpróbált átölelni, de én kitértem előle, nem akartam, hogy belém lásson, hogy többet tudjon meg, mint amennyit el akarok mondani neki.
- Tudod, Aro, szeretnék világot látni. Évszázadok óta hűséges vagyok hozzád és védelmezlek, de kicsit belefásultam ebbe az életmódba. Úgy érzem, el kell mennem egy időre. Kérlek, egyezz bele!
- Nem is tudom, drágám, fontos része vagy a családnak. Mégis mi hiányzik?
- Erre akarok rájönni. Csak egy kis időt adj és visszatérek! Gondolj bele, el is szökhettem volna, nem került volna nagy erőfeszítésbe, hogy kijátsszam az őröket, de nem tettem.
- Hmm… nem tudom, Jane, nem tudom - megpróbálta barátilag a vállamra tenni a kezét, de ismét elhárítottam, mert túl jól ismertem ahhoz, hogy tudjam, ez csak egy újabb próbálkozás a gondolataim kilesésére. Meglepődve nézett rám, de nem próbálkozott újra, láthatta rajtam, hogy komolyan gondolom.
- Rendben, de ígérd meg, hamarosan visszatérsz! Ne feledd, Demetrinek nem tart soká míg megtalál valakit.
- Tudom, és köszönöm. Megyek, elbúcsúzom Alectől. Viszlát Aro!
- Viszlát drágám! - szólt utánam barátságosan, de én tudtam, hogy fortyog magában és rövidesen megkerestet. Odaértem Alec szobájához és bekopogtam.
- Gyere be! - kiáltott ki barátom.
- Szia! Azért jöttem, hogy elköszönjek, kis időre elutazom.
- Aro bízott meg valamivel?
- Nem, ez most más! Elmegyek, mert gondolkodnom kell. Kicsit élni szeretném a saját életemet. Neked nem hiányzik a változás?
- Őszintén? Nem! - elnevette magát - Nem hinném. Én élvezem az öröklét és a vámpírságom minden előnyét, tudod jól.
- Én sajnos már nem. Ezért elmegyek, ne kérdezd hova. Majd jelentkezem! Szia Alec!
- Viszlát, Jane!

Kiléptem az ajtón és elindultam a szobám felé, hogy összeszedjem a legszükségesebb dolgokat az útra. Ruhát majd veszek valahol, szerencsére volt elég pénzem. Ez az egyik előnye a vámpírságnak. Könnyen jutunk pénzhez is. Gyorsan elkészültem, a köpenyt lecseréltem emberi ruhára, feltettem egy pár sötétbarna kontaktlencsét és elindultam. Jól jött a sötétség, így észrevétlen tudtam elvegyülni az emberek közt. A legközelebbi repülőtérre siettem és vettem egy jegyet az Egyesült Államokba, és izgatottan néztem a hosszú út elé. Pontosan tudtam hová kell mennem, hogy megtaláljam az igazi énemet, bár tudtam, hogy nem fogadnak majd szívesen és nehéz lesz meggyőzni őket az érzéseimről, de abban is biztos voltam, hogy megéri a próbálkozást. A cél a Washington állambeli Forks volt.


x